Témakör
Sorszám
Megjelent
Kibővült
Fordította
Póluseltolódás >
< 09 >
1995 júliusa előtt
1995. november
longint

ZetaTalk: Rossz termés


Ahogy korábban már megfogalmaztuk, a kataklizmákhoz közeledve az időjárás kiszámíthatatlanná fog válni, szakadó esőzésekkel ott, ahol az nem várható, és aszályokkal ugyancsak ott, ahol ezt nem várják. Hőmérsékleti szélsőségeket lehet majd tapasztalni. Szokatlanul meleg teleket, hogy a fák és a cserjék rügyezni kezdenek, azt gondolva, tavasz van, hogy aztán a fagynak legyenek kitéve. Hasonlóan, fagyok lesznek késő tavasszal, már majdnem a nyárban, megölve a rügyeket, amelyek akkorra már kibújtatták zsenge hajtásaikat. Míg ma a világ kiegyensúlyozza ezeket a helyzeteket, hajókkal világszerte elszállítva a termést, a 12. bolygó, az óriás üstökös újbóli megjelenéséhez közel érkező évek alatt a világ minden tája szélsőségeket fog megélni. Természetesen, a kataklizmákhoz vezetően, nem minden termés fog hanyatlani/elmaradni. Az üvegházi termények sikeresek lesznek. Kiskertek, körültekintő szemektől gondosan dédelgetve, megmaradnak. De a nagypiaci termények, melyek nagy népességű központokat látnak el, keveset tudnak majd a piacra vinni, és az árak fel fognak menni ennek megfelelően.

Először, pont ilyen időkre félretett készletekhez fognak nyúlni. Kis idő múltán, ezek a készletek kimerülnek, és a kormányok idegessé válnak. A kisegítő alamizsnák - a jobban menő országoktól a végső kétségbeesésben lévők felé - le fognak állni. Súrlódások lesznek ezekben a dolgokban a már eddig is lehorzsolt idegzetűeknél. Egészen a kataklizmákig, az embereknek általában bajaik lesznek a mezőgazdasági és halászati módszereikkel, amelyeket megszoktak. Általánosságban, az ellenállás a változással szemben óriási, és a figyelmeztetéseket a kérdéses póluseltolódásról el fogja magától hessegetni az emberek döntő többsége, akik úgy döntenek, hogy nem figyelnek a körülöttük lévő jelekre, vagy hogy bármi ennyire szörnyű dolgot fontolóra vegyenek. Következésképpen, a kataklizmák majdnem az egész emberi társadalmat váratlanul fogják érni.

Azok a csoportok, akik felkészültek, és saját magukra, és a saját gondosan ápolt kertjükre támaszkodnak, nem fogják magukat éhezés és ellenségeskedés közepette gyötrődve találni. Szerencsére, a legkönnyebben termeszthető termény a leggazdaságosabb élelmiszernek. Az embereknek nem kell mást tenniük, csak visszatérni a nemrégi múltjukhoz, és újra megtanulni ezeket a leckéket. Kivéve azt a keveset, aki felkészült, a katasztrófákat túlélő emberek élelem nélkül fogják magukat találni. A nagyvárosokban ez gyorsan fog történni, mivel a friss és a fagyasztott ételek meg fognak romlani a teljes áramkimaradás következtében, és a konzerv és szárított holmik csak ideig-óráig fognak kitartani. Akkor mi lesz? A falusi területek - ahol valaki úgy gondolná, hogy bevetett kerteket és bőséges állatállományt fog találni - sem lesznek sokkal jobb helyzetben. Az aszály és a rendszertelen időjárás beszedték a vámot, nem is szólva magukról a kataklizmákról. Mennyi ideig fog egy éhes falusi ember szemet vetni a jószágai elé? Maga fogja megenni a gabonát és a jószágot, és amikor már elég éhes lesz, meg fogja enni az utolsó tenyésző párt is, és a vetőmag tartalékát. Annyi.

Ha az olvasó azt gondolná, hogy a vetés és aratás ugyanúgy fog folytatódni, mint azelőtt, meg kellene értenie, hogy a homály/borús ég, amely egy kataklizmát követ, pusztító a vegetációra nézve. Amennyiben a növényzet túléli az aszályokat, melyek a kataklizmákat előzik meg, és a jégverést és tűzesőket, és az orkánokat, melyek a kataklizmák során történnek, akkor ezt követően túl kell éljen egy majdnem folyamatos esőzést és napfényhiányt. A visszatérést egy kataklizma után - általánosságban - nem a háziasított növények és állatok fogják jelenteni - bár néhány elkötelezett gazda át fogja segíteni a tenyésző párjait és a vetőmag tartalékát. A visszatérés vadon területekből fog jönni, a szívós gyökerekből, melyek tovább próbálkoznak, és a szétszórt magokból, melyek tovább csíráznak. Eközben, az emberek éheznek.

All rights reserved: ZetaTalk@ZetaTalk.com