Témakör
Sorszám
Megjelent
Kibővült
Fordította
Póluseltolódás >
< 123 >
2001. január
-
ChiefSimi és longint

ZetaTalk: Mózes


Mózes története majdnem teljes helytállósággal lett leírva, mivel a zsidóknak tilos volt hazudniuk bármiben, amit írásba foglaltak, és a történetet sok esetben alátámasztották egyiptomi írnokok, akik lejegyezték a kataklizmákat, amelyek Egyiptomot sújtották ugyanazon időben. Velikovsky jó munkát végzett, hogy erre rámutatott. Hazudott tehát Mózes, amikor azt mondta, hogy volt egy vezetője? Felment a hegyre. Buzgón imádkozott útmutatásért. Nagy kötelezettség hárult rá az emberek száma tekintetében, akikért felelősséget érzett. Elkeseredett szükségben érezte magát, hogy biztonságba juttassa őket, ahogy elhagyták Egyiptomot, ismerve a megtorlást, mely a szökött rabszolgákra várt volna, és a szíve a torkában volt egész idő alatt. Szükségtelen mondani, hogy egy ilyen minőségben álló ember, aki leadta ezt a Hívást, szellem vezetőket kapott, akik válaszoltak neki. Egy csomó vita volt arról, hogy miért vált ketté a Vörös-tenger, és hogy hogyan tudott Mózes rálelni az útjára.

Mi volt a tűzoszlop? Ami azt illeti, egy űrhajó volt ott, egy lefelé mutató fénynyalábbal, mutatva neki az utat. Ez egy nagy sötétség ideje volt, melyben az emberek a kövek között botladoztak. Sok esetben, a földrengések miatt, új, éles szélű sziklák vetődtek széjjel, és a régi utak többé már nem voltak járhatók. Így a csapat botorkált és falat mászott, és fontos volt, hogy úgy vezessék a sántákat és a kisgyerekeket, a marhákat és a juhokat kötélen, vagy esetleg egy ökrös szekeret, hogy ráleljenek egy ösvényre, melyen mindannyian keresztül tudtak vágni, tovább küzdve előrefelé, és nem arra jutva, hogy egy part vagy egy nagy sziklafal keresztezze az útjukat, amelyen keresztül kellett volna, hogy másszanak. A fény tehát mutatta, melyik irányba kell menni, ahogy haladtak előre. A múltban, a ZetaTalk nem magyarázhatta el, hogy milyen mértékben segíthetnek a szellem vezetők és a látogatók az embereknek nehézségek idején, hogy ne keresztezzék a felfogást, miszerint az embereknek a 3. denzitásban az életükért való felelőssége a saját kezükben kell, hogy legyen, és hogy az emberek nem lesznek megmentve "szülő" figurák által, vagy akiket esetleg isteneknek tekintenek. Mi a zéták, kértük, és megkaptuk a Világok Tanácsa különleges engedélyét, hogy részletezzük, hogyan lettek segítve Noé és Mózes, mivel úgy találtatott, hogy a ZetaTalknak olyan követői vannak, akik már most felelősséget vállalnak azért, hogy az életük milyen utat vesz majd, általánosságban.

All rights reserved: ZetaTalk@ZetaTalk.com