Témakör
Sorszám
Megjelent
Kibővült
Fordította
< Átalakulás >
< 15 >
1995. augusztus
-
longint

ZetaTalk: Természeti kincsek


Az ember kizsákmányoló természetének ismeretében, a népességrobbanás jelenlegi mértéke szerint, a Föld biológiai erőforrásainak nagy része évtizedeken belül végleg kimerülne. Amik maradnának - túl a megművelt földeken és a tenyésztett állatokon -, azok a tenger mélyén lennének, vagy terméketlen fagyos helyeken, ahová a szennyezés nem jutott el, mert az ember nem választott ott élni. A kataklizmák, természetesen, teljesen meg fogják ezt változtatni, több mint kiegyenlítve az ember és a természet közötti egyenlőtlenségeket. Ám ha ez nem múlna a kataklizmán, az emberiség végképp elpusztítaná a biológiai sokféleségét ennek a világnak, kifosztva a tengereket, mígnem láncreakciók lépnének életbe megtizedelve ember által meg sem célzott populációkat is. A pingvinek, melyek halat esznek, nem tudnak melegebb éghajlatokra vándorolni, ha a halak elfogynak - csak legyengülni és megadni magukat a fagynak. A moszattelepek, a Föld hatalmas oxigén-gépezetei, már most is károsodtak a Nap kíméletlen sugarai által, melyeket a legyengített ózonréteg nem képes megszűrni. A moszattelepek állnak sokezer életforma táplálékláncának legalsó szintjén, ilyen vagy olyan formában. Például, néhány életformának a moszattelepekre védelemként, menedékként van szüksége. A szárazföldön az ember esztelen mohósága olyan sok sebet hagyott, hogy nem kell újraelmondanunk a tragédiát.

Bár ökológiai csatákat néha nyernek, és a vonalat tartják, az emberek rajzó tömegeinek állandó nyomása hamar megfordítaná a dolgok menetét. Mindent feláldoznának, mint ahogy az még mindig történt. A parkok számára megvásárolt vagy vadvilág számára félretett földek egyedülálló eseteit kivéve, mikor nem fordította fel az ember sáskaraj módjára a tájképet, élőhalott vizeiben káros kemikáliák bűzlését hagyva, *top soil blown to the winds, erdőket kapzsi üzemeltetők kénye-kedvére kivágva, a vadvilágot pedig szabadon és védelem nélkül sportból a kihalásig vadászva ? Fognak-e ezek a trendek folytatódni a kataklizmák után? Fognak, azonban a kataklizmák során tapasztalt visszavetéseknek köszönhetően, ezek lényegében megállnak, és mivel hozzáállások meg fognak változni az Átalakulás során, a Föld megerőszakolása meg fog szűnni. A Föld természetes bőkezűségének lehetősége lesz megújulni, és az ember új faja harmóniában él majd, nem ütközésben, a természettel.

All rights reserved: ZetaTalk@ZetaTalk.com