Témakör
Sorszám
Megjelent
Kibővült
Fordította
< Átalakulás >
< 25 >
1995. október
-
longint

ZetaTalk: Az élet értelme


Az emberek, bizonytalanok lévén a túlvilági életet illetően és nem lévének bizonyítékaik a reinkarnáció létezése felől, gyakran morfondíroznak azon, hogy mi az egésznek az értelme. Minek erőlködjünk azzal, hogy jók legyünk, amikor láthatóan a jó fiúk jutnak legkésőbb célba. Minek birodalmat építeni, amikor katasztrófa történhet, és romba döntheti azt. Körülnéznek és azt kérdik: ez minden, ami létezik? Azon tűnődnek, van-e Isten, és ha van, miért történhetnek szörnyűségek. Minden ehhez az egy kérdéshez vezet: Mi az élet értelme?

A zavartság szándékos a harmadik denzitás idején - ami egy viszonylag rövid denzitás -, minthogy az egyetlen megtanulandó feladat gyorsan a középpontba kerül, ha a szem nem lát túl a horizonton. Önmagunkat szolgálni vagy másokat szolgálni a döntés, melyet meg kell hozni, de minthogy ez egy emocionális és morális döntés inkább, mint intellektuális döntés, a döntés következményeinek nem ismerete a megfelelő küzdőtéren életben tartja a csatát. Képzeljük el, mi lenne, ha a fiatalok az iskolában semmilyen útmutatást nem kapnának a tanulmányi előmenetelükre vonatkozó döntéseik következményeit illetően. Ez egy divatos ötlet, melyet alig-alig követnek, mivel a szülők és a tanárok, a család és a média mind-mind befolyásolják a fiatalokat félreérthetetlen mintákkal, tetszésnyilvánítással vagy büntetéssel, ha nem konkrét előírásokkal. A fiatalt lehet, elbűvülik az elemekből felépített dolgok, de azt mondják neki, hogy a kétkezi munka csak alantas szakmához vezet, vagy tehetséges a zenében, és a zeneszerzés bűvöletébe esik minden más tevékenység kizárásával, de szinte állandóan arra emlékeztetik, hogy az előadóművészeknek nem olyan az életvitelük, mint amilyet egy értelmiségi foglalkozású elvárhatna. A fiatalok választásai egyszóval általában nem azon alapszanak, hogy mihez lenne kedvük.

A 3. denzitás alatt a spirituális döntések akkor kristályosodnak ki a leggyorsabban, ha befolyásoló tényezőket egyáltalán nem engednek érvényesülni. Tudatában lenni a következményeknek a tanulási inkarnációk során, lelassítja a folyamatot, mert intellektuális döntések születnek, ami ellentétben áll az emocionális és morális tanulási folyamattal, így visszacsúszás, ingadozás következik be. Olyan szituációkban, ahol 3. denzitású entitások megtudják a döntéseik következményeit, ők majdnem mindig azt jelentik ki, hogy másokat-szolgálók, miközben valójában tétováznak az orientációk között, és még nem döntöttek. Ezután képmutatás áll be, mivel az én-központú motivációk álcázódnak, és ha az entitás nem képes visszautasítani magának, hogy én-központú motivációkkal színészkedik, lehet, hogy teljesen abbahagy minden próbálkozást, önpusztító ellenállásba csapva át. Ha nem tud róluk, sokkal becsületesebb önmagával, sokkal nyíltabban tűnődik el tettei következményein és hogy hogyan érzi magát ezzel kapcsolatban, sokkal játékosabban próbál ki különböző lehetőségeket, és általában sokkal természetesebb módon halad előre a kéznél lévő feladattal.

Az Átalakulás során kevés entitás teljesíti a harmadik denzitás leckéjét a gyors iramú változások nyomása alatt. Néhány másokat-szolgálni felé hajló entitás felhasználja az alkalom nyújtotta lehetőséget, hogy nagyobb szolgálatot tegyen. Sok entitás, aki erősen az önmagát-szolgálni felé hajlik, habozás nélkül nyilvánítja ki az orientációs választását, az általa érzékelt, reá váró életet gyakorolva, ahol a zsákmány a legerősebbnek és a legarcátlanabbnak jut. Azok az egyének, akik eldöntetlenül inkarnálódtak az Átalakulásba - amely most van -, majd minden esetben megmaradnak ebben az állapotukban, mivel a növekvő polarizáció körülöttük a világon inkább levon belőle, mintsem hogy hozzáadna a saját önelemző keresésükhöz.

Tehát az élet értelme a harmadik denzitás alatt, hogy meghatározzátok a spirituális orientációtokat, amit mi most már elmondhatunk nektek, hiszen már jól benne vagyunk az Átalakulásban.

All rights reserved: ZetaTalk@ZetaTalk.com